A mondat, mint a nyelv egység

Az orosz nyelvészetben mindig is több vélemény volt a mondatok, mint a nyelv egységének lényegéről. Egyes nyelvészek a szintaktikai egység meghatározásakor a szemantikai tényezőt vezettek, mások pedig a nyelvtani jellemzőit.

A 19. században olyan tudósok írásaiban, mint Fortunatov, Peshkovsky, Peterson, kialakult a vélemény a kifejezésről, mint teljes szavak kombinációjára. Ugyanakkor más jellemzőket sem vettünk figyelembe. Az ilyen álláspontok alapján meg lehetett határozni a javaslatot, azaz megérteni mondatként. Shakhmatov szerint a kifejezés két vagy több értelmes szó bármilyen kombinációjára utal. Ez a meghatározás nem csak egy, hanem két vagy több mondatot is tartalmaz. A mondatot azonban Shakhmatov teljes mondatnak, a saját mondatát pedig hiányos szavaknak nevezte.

Különösen érdekes a befejezetlen mondatok jellemzése. A tudós két csoportot azonosított: a domináns szó változatlan formájú kifejezései és a domináns módosítható szóval kapcsolatos kifejezések.

A nyelvészek 19. században a kifejezéssel kapcsolatos véleményének jellegzetes vonása az volt, hogy a mondattal elválaszthatatlanul összekapcsolódó nyelvi egység megértése volt. Így a nyelvészek szerint a kifejezés létezett, és csak a mondatban létezett, és nem önálló egységként.

Később, a 20. században, a hazai nyelvész, Vinogradov alapvetõen új megközelítést alkalmazott a kollokáció, mint nyelv egység szempontjából. Elmondása szerint a mondat és a mondat különféle szemantikai mezőkből áll. Ez a kifejezés az "építés" hívás funkcióját látja el, mivel ez egyfajta alapja a javaslat megalapozásának. Azt mondhatjuk, hogy a kifejezések nyelvi egységének megértése ebben a pillanatban magában foglalja a nyelvtani jellemzők figyelembevételét is.

A szavak minden egyes kombinációját azonban nem tekintették kifejezésnek, hanem csak alárendelt kapcsolat alapján építették fel, amelyben az egyik szó alárendelt, a másiktól függ. Vinogradov mellett a kifejezés ugyanazt a megértését fejezik ki Prokopovich és Shvedova munkáiban is.

A kifejezés mint nyelv nyelvtani egysége bizonyos kánonok szerint épül fel. Hagyományosan, bármely kifejezés két összetevőből áll: a fő és az alárendelt. Például főnév és mássalhangzó melléknév (szép nap), ige és ellenőrzött szó forma (például sport, kerékpározás).

Érdemes azt mondani, hogy a modern szintaxis a mondatot és a mondatot egyenlő szintaktikai egységekként kezeli. Ebben a tekintetben szokás, hogy a mondatot hasonlóság-különbségben veszik figyelembe a szóhoz és a mondathoz. A modern nyelvészek nem csak szavak kombinációjaként definiálják mondatként egy alárendelt kapcsolat alapján, hanem egy összetett is alapján. Vagyis ebben az esetben a szavak egyenlő kapcsolatokba kerülnek, nincs fő és függő, például cica és kölyökkutya. Ez a megközelítés jellemzi Babaitseva-t.